A Palazzo dei Conservatori a városi magisztrátus székhelye volt a késő középkorban. Freskódíszes termeiben még ma is rendeznek politikai összejöveteleket, a földszinten pedig a városi anyakönyvi hivatal működik. A…
Róma legszebb barokk tere az ókori stadion körvonalát követi. A stadiont Domitianus császár építtette Kr. u. az 1. században és atlétikai viadalok (agones), kocsiversenyek és más sportesemények helyszíne volt…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most Budapest (ezzel együtt az ország) talán legjelentősebb történelmi emlékének, a budai Vár-negyednek az egyik felét mutatom be, ez a Budavári palota (a történelmi lakónegyeddel együtt szerintem sok lenne egyben)…
Egész Visegrád egy kiváló, tökéletes kirándulóhely. Érdemes körbejárni a tájat a Királyi palotán, Fellegváron kívül is. A palota előzménye Károly Róbert városi háza volt. Komoly palotává csak I. Lajos fejlesztette uralkodása első felében. A romjaiban…
Sziasztok, Gábor vagyok! Krakkó óvárosának néhány kiemelt részét már bemutattam, de azért ha az egész óvárost nézzük, azért még van igen sok és érdekes látnivaló. Amit eddig bemutattam: - a Posztócsarnok (Sukiennice) - a Főtér (Rynek Główny)…
Siena - Reggio Toscana Siena legfontosabb látnivalói a legyezőszerű Piazza del Campo körüli szűk sikátorok útvesztőjében találhatók. Európa egyik legnagyobb középkori tere a 17 contrada-ra osztott város szívében fekszik. Az ősi egyházközségek közötti rivalizálást…
Sziasztok, Gábor vagyok! Aki figyelte az eddigi beszámolóimat, az tudja, hogy eléggé barlang mániások vagyunk. Így esett, hogy nemrég megnéztük (immár sokadszorra) a Pál-völgyi barlangot. Könnyű idejutni úgy busszal, mint autóval. Budapest…
Brno leglényegesebb műemléke az a templom. A Petrov dombon található és e miatt gyakorlatilag az egész városból látható, tehát egy jó tájékozódási pont. Mi a vasútállomás felől a szálloda felé menet néztük meg, szó szerint útba esett. Több felől is meg lehet közelíteni…
A Kormánypalota, helyi kőfaragók műve, a római Francesco Azzuri építész terve alapján készült, a régi, XVI. századi palota helyén. Az 1884-ben kezdett építkezés 10 évig tartott, 1894. szeptember 30…
A Palatinus az a hely, ahol a császárok és a gazdag arisztokraták éltek. A romok között vannak egyszerű házak, mint például amelyben a hagyomány szerint Augustus élt és vannak pazar épületek, mint Domitianus császár…
Az ókori szobrokat azóta őrzik a Capitoliumi-dombon, hogy IV. Sixtus pápa Rómának adott egy csoport bronzszobrot 1471-ben. A Michelangelo tervei szerint felújított palotákban ma a szobrok mellett értékes festmények is láthatók…
A fennsík közepén kolostor romokat nézhetünk meg. Bertalan pécsi püspök 1225 körül Szent Jakab apostol tiszteletére kolostort építtetett - innen ered a hegy elnevezése - az itt élő remeték számára. Később a remeték a magyar alapítású pálos szerzetesrendhez csatlakoztak…
Az első állattartó kerteket az ókori kelet államaiban hozták létre. Feljegyezték például, hogy Sulgi, az ókori Mezopotámia egyik jeles uralkodója már népes állatseregletet mondhatott…
A Buckingham Palotához érve megnézhettük a táblát, amire az volt kiírva, hogy őrségváltás csak holnap lesz. Magát a palotát, illetve az előtte strázsáló fekete kucsmás őröket azért megcsodáltuk. Valamint még egy lovas felvonulást is elcsíptünk. A Buckingham-palota…
Körutazásunk, számunkra alapvető hiányokat pótolt. A legtöbb turista Andalúziát, a tengerpartokat, Santiago de Compostelát vagy a Pireneusokat látogatják a legsűrűbben. Pedig Spanyolország „európai lelke”…
A templom a középkorban Pest vármegyében található Alag falu plébániatemploma volt. A falu már a XII. században is létezett. A XII. sz. végén, XIII. században épülhetett körtemploma. Alag a török időkig önálló település volt az Árpád-kori Keszi falu keleti szomszédságában…
Az erre járóknak érdemes Hollókőn, illetve a Hollókői várban és környékén egy kis kitérőt, sétát tenni. A vár, körülötte a táj, a panoráma gyönyörű. A vár rövid története: Hollókő várának legkorábbi részét, az öregtornyot, az itt birtokos Kacsics nemzetség építette a XIII…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most következzen néhány sikertelen kastély látogatás. Ezek közül az első ez a kastély volt. Itt még bosszankodni is volt okom, mivel direkt utána néztem az interneten, hogy meg lehet-e látogatni Őket, mivel tudtam…
Sziasztok, Gábor vagyok! Budapest mellett ide hozzák el a legtöbb külföldit, nagyon sok magyar is meglátogatja. A város területén található múzeumok számával, ill. minőségével nincs problémám, a templomok száma is lényegesen meghaladja az országos…
A romok, a romterület gyönyörű. Kellemes sétát lehet tenni a romok között. Az M7-es autópályáról a Szabadbattyán, Tác, Gorsium csomópontnál délre letérve 3 km után, a temető mellett balra fordulva 1,5 km-re található Pannónia Inferior tartomány…
Sziasztok, Gábor vagyok! Budapestről autópályán csak 60 km Székesfehérvár. Úgy látszik, ahogy elhagyjuk Budapestet, egyre rendezettebb városokat találunk. Ilyen város Székesfehérvár is. A belvárost szépen rendbe rakták, érdemes egy jó sétát tenni. Jó üzletek is…
A vár keletkezésének ideje ismeretlen, de feltehetőleg a tatárjárás, tehát 1241-42. után épült mint királyi vár. Királyi vár 1370-ben is, amikor Ákos bán a várnagya, és…
A Sümegi Vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült. A vár területileg három nagyobb egységből, a külső-, a belső és a fellegvárból áll…
Tavaly voltunk itt. A rom nagyon szép látnivaló. Taliándörögd területén a középkorban négy egyházas település volt: Felső és Alsó-Dörögd, Imár és Ráskó. Felső-Dörögd templomát Szent András apostol tiszteletére szentelték. Dörögd első említése…
Megközelíteni egyszerű, gyakorlatilag akármerről is érkezel, már messziről látható a vár. A Sümegi Vár az ország egyik, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült. A vár területileg…
Gyönyörű tájon átvezető utakon és egy rövidke gyalogúton megközelíthető az apátság romja. Túrázóknak kiváló látnivaló. Nem messze egy várrom is található. Remek túra illetve kirándulás tehető a környéken. A Vértesszentkereszti bencés apátság romjait…
Karlovy Vary - Karlsbad (D), Carlsbad (Eng) A gyógyforrásairól lett világhíressé ez a város, amelyet még IV. Károly alapított a XIV. század közepén. A legenda szerint akkor fedezte fel ezt a különleges helyet, amikor vadászat közben az egyik kutyája beleesett egy meleg vizű forrásba…
A szelíden hullámzó Palóc táj legszebb gyöngyszeme Hollókő, 1987 óta része a világörökségnek. A Cserhát ölelő karjai úgy védték meg a völgyben meghúzódó kis házakat a századok zord szelétől, hogy a falu megőrizhette eredeti varázsát. Palócföld…
Nyirád felől a romváros mellett elhaladva viszonylag jól járható úton el lehet érni a templomromot. A templomrommal szemben, a hegyoldalban látható a Hertelendi kastélyrom. Mindkettőt meglátogattuk és körbejártuk. A történetük valamelyest összefügg…
A Pilisszentkereszti Ciszterci Apátság maradványai Pilisszentkereszt külterületén, a Pilis-hegy lábánál fekszenek. A ciszterci monostor helyén eredetileg egy XI. századi királyi vadászkastély állt, melyet egy Árpád-kori falu vett körbe. 1172-ben meghalt III. Béla király testvére, III…
Sziasztok, Gábor vagyok! Így jár az, aki csak néz, de nem lát! Már évek óta járok erre (a Párkány-Érsekújvár útvonalon) vasút fotózás miatt. Eddig észre sem vettem, hogy egy gyönyörű kastély van ezen a környéken, pedig még azt sem lehet…
A romokról még nem szoktam le. Történelmünk. Szentbékkállához két középkori rom is fűződik. Úgy döntöttem, külön-külön teszem fel őket. Ez a palotarom nem egyházi eredetű. Szentbékkálla belterületének északi szélén…
A Szentbékkálla belterületének szomszédságában, az öreghegy tövében található Töttöskál falu templomának romja. A honfoglalás korában a Káli medence többi településéhez hasonlóan a Kál nemzettség szállásterülete. Írásos emlék 1296-ban említi először Töttöskál falut…
Szigetvár egy Dél-dunántúli település, Baranya nyugati szélén helyezkedik el, a Zselic déli oldalán, a domboktól nagyjából 8 kilométerre, sík területen. A várost kettészeli az Almás-patak, amely a szabályozás előtt gyakran kiáradt, mocsaras ártérré téve a környéket…
Split Horvátország második legnagyobb városa. Bárhol is nyaraljunk a Split régióban, legalább egyszer biztosan áthaladunk majd Spliten, hiszen minden út ide fut be és minden út, busz, kompjárat innen indul tovább. Érdemes egy napot arra szánni, hogy megnézzük Split…
Sziasztok, Gábor vagyok! Somoskő felől csak egy ugrás Fülek vára (várromja, már megint egy rom! nagyon sok van belőlük ezen a környéken, néhány elég nehezen elérhető. Mind vagy tönkrement, vagy felrobbantották a sógorok). Ennek a várnak…
Sziasztok, Gábor vagyok! A Füvészkert mellett egy másik kellemes meglepetés volt (ellentétben a Dómmal) ez a templomegyüttes. A Szegedi pályaudvartól nincs messze, de tulajdonképpen a belvárostól is csak úgy 20 percre van gyalog. Az 500 éves…
Sziasztok, Gábor vagyok! Végre talán megmozdult valami a magyar műemlékek bemutatása területén. Szinte véletlenül bukkantam a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ honlapjára (érdemes megkeresni és kitanulmányozni…
GALGAHÉVÍZ, SZENTANDRÁSPART Mi itt gyújtunk tüzet. Hívj, ha csatlakozni akarsz hozzánk: 06 20 8244767 RÖVID TÖRTÉNET: A falutól délnyugatra elhelyezkedő Szentandráspart elõször a Pesty Frigyes féle Helynévgyûjteményben szerepel Késõbb Galgóczi K…
A környéken jelenleg - hébe-hóba megfordulok. A környező erdőkben, völgyekben gyönyörű túrák tehetők a zöld és sárga turistautakon. Felsőörs felől a zöld, Lovas felől a piros majd sárga túrán megközelíthető. Érdemes bejárni a Malom-völgy…
Split jó nagyra nőtt kikötő- és iparváros. Bármerről a városba érve fél-egy órás is lehet az út a centrumig, lámpás nagy kereszteződések hátráltatják a turistát. Aztán a kikötőbe érve már igazi mediterrán hangulat fogadja az érkezőt. Sétányok…
Perugia - Reggio Umbria Perugia régi városközpontja a gépkocsiforgalom elől elzárt Corso Vannucci körül terül el. Pietro di Cristoforo Vannucci Perugino (kb.1450-1523) itt kezdett festeni és élete utolsó éveiben itt telepedett le. Fontana…
Sziasztok, Gábor vagyok! Besztercebányában az a jó, hogy útba esik jövet-menet, meg persze szépen rendbe hozták. Itt érdemes egy fél napot eltölteni. A főtéren sok kiülős étteremmel, jó konyha. Néhány szó a történelméről: Már a kvád törzsek…
Története szorosan összefonódott a rév történetével. A települést a tihanyi apátság 1055-ben kelt alapítólevelében már említik. A rév első mólóját és kikötőjét 1802-ben építették meg, 1928-tól közlekedett az első motoros gőzhajó, 1958-tól teherautókat, autóbuszokat is szállít…
Ezt a diadalívet, a császárkori Róma egyik legutolsó műemlékét, krisztus után 315-ben építették, pár évvel azelőtt, hogy Constantinus Bizáncba tette át a birodalom fővárosát. Constantinus Kr. u. 312-ben…
Sziasztok, Gábor vagyok! Mint azt már korábban írtam, ismét ellátogattam Grácba és sok olyan helyen voltam, amit még nem mutattam be. Ezek közül az egyik a Paulus kapu előváros. A terület a Schloßbergtől keletre terül el, itt maradtak meg a legjobban az eredeti városfalak is…
Piazza di Spagna és a Spanyol-lépcső - Róma A Piazza di Spagna körüli keskeny utcák hálózata Róma legelegánsabb része. Rómaiak és külföldiek hada lepi el nap mint nap a Via Condotti és mellékutcái fényes üzleteit. A tér szélén vagy a közelében…
Amikor V. Károly császár bejelentette, hogy 1536-ban ellátogat Rómába, III. (Farnese) Pál pápa Michelangelo-t bízta meg a tér felújításával, aki a térre néző palotákhoz új homlokzatot tervezett és megépítette a Cordonata-t…